A szeretet

Mert Szeretet mindenekelőtt és mindeneket megalapozóan: érzelem. Érzelem, megalapozó, hiszen tudjuk, mielőtt a kíméletlen despota, az ész színre léphetne, ösvényt neki az érzelem tapos. Ha mellékutat, vagy tévutat céloz az az ösvény, akkor az ész is csak tévelyeghet. Ám ezen uralkodhatnék despota árnyékában érzelmekről csak lekicsinylőn beszélhetünk. Még a tudomány is alig másként, mint a slágertudákosság: Jön, s mert jön, tehetetlenek vagyunk vele szemben, s mert tehetetlenek vagyunk, hát nem tehetünk vele szemben semmit: leteper mindőnket, majd, amint jött – tovaillan. Csak űrt, keserédes vágyakozást és várakozást hagy maga után: vajha jőne mihamarabb a következő.

Érzelem azonban, e szenvedélynek is sekélyke szalmalánggal szemben, amelyre slágerek, sztárok, filmrománcok és drámák próbálnak rászoktatni, gyarapodó sikerekkel minket, érzelem azonban nem adja ilyen könnyen magát. Mert az érzelem: munka,² mi több, alkotás, ha merjük a munkát és az alkotást egyáltalán komolyan elgondolni. Amilyen komolysággal vagyunk hajlandók e munkavégzésre, olyan szinten válunk képessé az ész működtetésére is: a megszenvedett érzelmi szint energiája mozgatja és határozza meg irányát és mélységét az ész működésének. Mint Erich Fromm, egyike a keveseknek, kik pszichológusként a Szeretet megértésén komolyan fáradoztak, mondja: a szeretet létkérdés, a szeretetmunka nem lenge hajladozás, a szeretetmunka a létviszonyok alakítása. Létkérdés, mert szeretni csak az emberlét teljességével lehetséges, és mert szeretet híján az élet is védtelenné válik, s elmúlik. Ezért szeretet-munka csak az, mi Istennek tetsző, s mi istennek tetszőt alkot.

A szeretet – és minden komoly érzelmi – munka: kötődés is, kapcsolat, viszony: a létmélyhez, a középkor nyelvén kötődés Istenhez. Olyan sajátos kötelék, amelyben a kötelék jellegét is a Szeretet adja meg. A szeretetkötelék ezért kölcsönösség, s mert kölcsönösség, a ma embere, de még szociológusa számára is felfoghatatlan kötelék; olyan, amelyben a másik – a felebarát – biztonsága és biztosítása is benne foglaltatik. Szeretetkötelék: a kölcsönös biztosítás és biztonság köteléke, melynek a ma szörnyű találmányai, a biztosítási vállalkozások még halvány árnyékát sem képezhetik. Nem, mert a biztosítás és a biztonság a szeretetkötelék révén nem a fizetőképességekkel rendelkezőkre terjed ki, és nem is csak fizetőképességük határáig, hanem a lét teljességét foglalja magába, minden léttartományban, minden létviszonyban biztonságot nyújt, mégpedig kölcsönösen, a szeretetközösség tagjainak. Mindenkinek, kivétel nélkül, aki nem helyezte magát kívül a Krisztianitás világán.

A kötelékek, viszonyok, ha tartósak és megszilárdulnak, intézményekké lesznek. Szeretet ezért nem csak érzelem, nem csak munka, s nem is csak kötelék, de intézmény is. Hogy hogyan és mely intézmények, nézzük később meg, a következő részben, mikor a Krisztianitás belső, a szeretettartományok szerinti tagolódását vesszük sorra.

Mielőtt ezt tehetnénk, vegyük észre: szeretetmunka, szeretetkötelék, szeretetintézmények – a hozzájuk tartozó szerepekkel, értékekkel és normákkal, magatartási szabályokkal – csak úgy keletkezhetnek és csak akkor maradhatnak fenn, ha az érzelem és kiváltSzeretet tudás is. A tudásnak különös tartománya: nem hétköznapi és nem is ünnepi; nem doxikus és nem is ortodoxikus; nem technikailag érvényesíthető, nem esztétikai, nem is egyszerűen vett morális, de nem is tudományos, és nem tárgyi, vagy emberre vonatkozó tudás. Szeretet, meglehet, a kezdetek kezdetén ösztönös is lehet, ahogyan azt kedvelik beállítani, ámde mindenki mástól megkövetelt bizonyítékok nélkül. Érdek nélkül – azaz ész nélkül – szeretni, azonban nem a szeretet ösztönösségét, hanem az érdeknél és reprezentációjánál, az észnél nemesebbet fed fel. Mert hiszen legelőször is, még a szeretet előtt, szeretetre képessé válni kell, a szeretetképességet önmagunkban létesíteni, ez pedig tudást követel meg, és nem is akármilyen tudást. Szeretet megértéséhez, létesítéséhez és működtetéséhez természetes és magától értetődő, bár ma különleges tudásra van szükség: az egyetemlegesség és kölcsönösség tudására: léttudásra, szakrális tudásra. Ennélfogva a Szeretet szakrális tudás is. Mint Aquino híres, hittel élő Tamása mondja, az egy-ségbe, az Egy-hez, Istenhez emelkedés, a vele való egy-ségbe lépéshez szükséges tudás.

Végül, mert a szeretet erőt alkalmazó, fáradozó tevékenység, a szeretett ápolása és gondozása, ezért a szeretet: kultúra. Csak a szeretet kultúra. Önzés, haszonlesés, érdekbeszámítás, kompenzálás, erőszak kultúrát nem, legfeljebb civilizációt építhet fel. Civilizáció azonban emberies emberek számára lakhatatlan, élhetetlen, mert nem a lakozás helye, ahol Föld és Ég össze-, egységbe ér. Mindezért Szeretet, bárha munka, szerep, kötelezettség és felelősség, mégis könnyű, áttetszőn világos, kimeríthetetlenül osztható, áthagyományozható, szabad, kultúra, és mindezek együtteseként: a Szeretet emel, felfelé, véghetetlen.

Vass Csaba: szakrális gazdaság